2014. április 11., 10:00

József Attila születésnapja

A költészet napja

 

Április 11-én ünnepeljük a verseket, a költőket. Ebből az alaklomból a PIM-be délelőtt tíz órától várjuk az érdeklődőket kamarakiállítással, videóinstallációval, könyvbemutatóval és vers-koncerttel, gyerekeket és felnőtteket egyaránt
Program:
 
Ilyen (is) volt – József Attilára emlékezünk
 
12-16h
Kincsek közszemlére téve
megtekinthető József Attila A Dunánál című versének 3 eredeti kézirata, köztük a piros tintás változat, amely Brazíliából Zürichen keresztül kalandos úton került 1994-ben a PIM gyűjteményébe
 
13h és 15h
Bagó Ilona irodalomtörténész 20 perces előadása a kéziratok kalandos történetéről
 
A tudás 6alom verselői résztvevői József Attila verseket mondanak
 
10-18h
Eszmélet
A 12 perces videóinstalláció fotók segítségével idézi meg a költő életének fontosabb mozzanatait, korát, környezetét
2005-ben, a költő születésének 100. évfordulója, a József Attila-emlékév alkalmából készült a PIM multimédiás kiállítása Eszmélet címmel. A vándorkiállítás Budapest után eljutott Szegedre, Debrecenbe, Miskolcra, Székesfehérvárra, Egerbe, Makóra, Székelyudvarhelyre, Aradra, Szabadkára, Zentára, Párizsba, Bécsbe és Berlinbe.
Most a tárlat gerincét adó videóinstallációt mutatjuk be. A virtuális tárlaton a hagyaték tárgyai, kéziratok, a költő könyvei, személyes dokumentumok és archív felvételek szerepelnek, miközben József Attila korát és környezetét is megidézzük életképek, bejátszások segítségével
 
Én, József Attila, itt vagyok!
mini fotótárlat – boldog, önfeledt, vicces pillanatok József Attila életéből
 
17 h
„A nő számomra rejtély” – József Attila asszonyai
Valachi Anna szerzővel a kötetről beszélgetnek: Borgos Anna pszichológus és Tverdota György irodalomtörténész
A kötetről:
Sajátos hangvételű, akár életrajzi regényként is olvasható könyvében a szerző nemcsak a heves szerelmi vágytól lázas költő képzelt és valódi nőkapcsolatait tárta föl, hanem annak a mély rétegű vonzalomnak az eredetét kutatta, amely az asszonyi törődésre szomjazó József Attilát gyermekkorától kezdve utolsó lélegzetvételéig jellemezte. Azoknak a – társadalmi hovatartozásuktól függetlenül segítő – asszonyoknak a portréit rajzolta meg, akik az idejekorán elvesztett, gondoskodó édesanya „helyetteseiként” mély empátiával, önérzetsegítő lelki bátorítással és olykor anyagi támogatással is hozzájárultak a ritka költői tehetség kibontakoztatásához, s – minden jó szándékuk ellenére – tragikus sorsa alakulásához is. Ezek az asszonyok valamennyien a sorsát szövögető párkákra emlékeztetnek, akik szinte kézről kézre adogatták egymásnak védencüket, de csak ideig-óráig tudták boldoggá tenni.
Kiadta: Noran Libro Kiadó
 
A 10-17 óráig tartó eseményekre a belépés ingyenes
 
20 h
WEÖR-ESt - köszöntés a harmadik évezredből a költészet napja tiszteletére
„Munkámat használni lehessen, ne szájtátva csodálni.”
A nagy sikerű októberi premier után ismét a Weöres-univerzumba utazunk a tehetséges slammer-zenész kvartettel. Amire számíthatunk: a versmondás hagyományos kereteit feszegető, de mindig a versből kiinduló, Weöres kevéssé ismert arcát megmutató, ritmikus, irodalmi és zenei élmény, avagy egészestés, izgalmas vers-koncert és (nem szájtáti) tisztelgés a sokszínű és ma is aktuális életmű előtt. Köszöntés Weöres Sándornak.
 
Hálás vagyok a PIM-nek és a négy embernek ott a színpadon, hogy a szó legszorosabb értemében kultúrát közvetítenek. A legprofibb tolmácsként, híven fordították le a szövegeket a ma emberének, aki a fejéhez is kaphat: Ja, hogy a költészet ilyen menő!? …Rátaláltam egy új Weöres Sándorra, aki sokkal jobban tetszik, és érdekel, mint akit eddig ismertem.” Kaposi Ildikó: Elvarázsolt, megrémített, felajzott
 
Belépő 1800/1000 Ft Online jegyvásárlás a Jegymester oldalán itt 
 
A belépővel április 30-ig ingyenesen látogatható A megmozdult szótár – Weöres Sándor 100 éves című kiállítás.
 
Előadják: Horváth Kristóf „Színész Bob”, Tengler „Napherceg” Gergely
Zenélnek: Eged Márton (basszusgitár), Szarvas Dávid (perka, beatbox, loopstation)
Látványtervező: Rácz Katinka
Vetítés: Ál Tamás
Dramaturg: Miklós Melánia
Rendező: Horváth Kristóf
A PIM bemutatja a Bob és Bobék Orchestra előadását a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
Szerző: voragi  2014.04.09. 14:07 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nlgkonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr745996922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása